Az iskola története


Iskolánk Jókai Mórnak, a XIX. század nagy romantikusának nevét viseli. Névválasztásunkat indokolta a környezet: híres szőlőjének szomszédsága, valamint anyagi segítsége, mely hozzájárult ahhoz, hogy állhat a ma is szemet gyönyörködtető, szecessziós stílusú iskolaépület.

Az iskola létrejötte összefügg a Szent Lászlóról elnevezett templom felépülésével. Itt, a Költő-Felhő-Diana utcák által határolt helyen, már 1858 óta működik tanintézet. Ezt az időpontot tartjuk mi iskolánk alapítási évének, ezért ebben a tanévben ünnepeljük az iskola 150. éves évfordulóját. Az évforduló alkalmából nagyszabású ünnepségsorozatot tartunk. Az épület jelenlegi formáját 1929-ben nyerte el.

A svábhegyi lokálpatriótákkal együtt ma is igaznak érezzük: "A székesfővárosnak sok díszes és szép iskolaépülete van, azonban egy sincs olyan, amelynek szebb, kedvesebb és egészségesebb környezete lenne, mint a svábhegyi iskolának." (Dr. Siklóssy László: Svábhegy 1929.)

Műemlék jellegű épületünk a felújításoknak köszönhetően kívül-belül megszépülve, saját játszókerttel, jó levegővel várja a gyermekeket.

Jókai születésének 175. évfordulójára elkészült a Diana park. Az iskola előtt kialakított Jókai agóra és szoborkompozíció tovább gazdagította az esztétikus környezetet. A padok és szobor kedvenc helye lett nemcsak gyermekeinknek, de örömmel várakoznak itt a szülők, s pihennek meg az ide látogatók.