Bécsi kirándulás az 5.a, 6.a és a 6.c élményeI alapján

becsKorán reggel indultunk Bécsbe (6:20-kor). Mindenki nagyon álmos volt, így az utazás első része viszonylag csendesen telt.

Kb. 2 óra buszozás után megálltunk a Huma áruháznál. Ott szétszéledtünk. A lányok inkább a ruha/cipőboltokba mentek, míg a fiúk a Media Markt-ban töltötték az időt. 1 óra elteltével visszasétáltunk a buszhoz, és ott 5 percig garantáltan csak arról volt szó, hogy ki mit vett.

Mikor tovább mentünk, Imre bácsi (az idegenvezetőnk) elkezdett mesélni nekünk Bécsről. Elhangzott például a dobostorta keletkezésének a története, sőt a zacher tortáról is megtudtuk, hogy ki találta fel. Még szó esett a havasi gyopárról, a Muzsika hangjáról, elhangzott az Edelweiss című dal, de mesélt még a kőszáli kecskékről és a zergékről is. No meg esett egy – két szó Bécs nevezetességeiről. Amint megérkeztünk elsétáltunk a Szépművészeti Múzeumba. Ott szintén szétvállt a csapat. Aki még nem járt ebben a múzeumban, annak ajánlom, hogy nézze meg. Nem csak a képek voltak érdekesek (pl.: Egy nő, aki a kezében Keresztelő Szent János levágott fejét tartja, vagy egy tömegmészárlást ábrázoló pillanat…), de a menyezet is gyönyörűen ki volt díszítve, és bárhová nézett az ember, szebbnél szebb látvány tárult elé. 1 óra elteltével kimentünk és elindultunk az adventi vásárba.

becs2Út közben Imre bácsi mesélt nekünk Bécs történelméről. Mesélt Sissyről, Ferenc Józsefről, egy szobrászról, aki megőrült, és az ottani Hősök teréről. A vásár előtt benéztünk a Szent István székesegyházba. Amondó vagyok, hogyha valaki Bécsben jár, és nem nézi meg, legalább kívülről ezt a templomot akkor az olyan mintha nem is járt volna Bécsben. A Stephansdom gyönyörű külseje és belseje megtekintése után tovább mentünk az adventi vásár színhelyére. Ott, mint addig is, több csapatra oszlottunk. A legtöbben kipróbáltak mindenféle italt (gyerekpuncsot, teát, forró csokit). Ezeket csizma vagy szív alakú bögrékben lehetett kapni. A vásár nagyon hangulatos volt, bár lehet, hogy jobb lett volna, ha sötét van és fel vannak kapcsolva az égők. A gyerekek belekóstóltak a téli fagyiba, különböző cukorkákba és még sok más nyalánkságba is. A vásár után már mindenki nagyon fáradt volt, de a nap még nem ért véget.

Hátra volt még a Természettudományi Múzeum. Mikor odaértünk ismét csapatokra váltunk szét. A Természettudományi Múzeum valószínűleg a természetismeret tanárok kedvenc helye, mivel ott egysejtűtől emlősökig és kisebb kristályoktól egészen a meteor darabokig mindent meg lehetett találni. Voltak érdekes filmek például a bolygónk keletkezéséről, meg egy ,,játék” amivel meg lehetett nézni, hogy több millió év múlva hová fognak elvándorolni a kontinensek. Ezeknek a megtekintésére másfél óránk volt. Másfél óra után otthagytuk a múzeumot és fáradtan, de vidáman és sok élménnyel gazdagon szálltunk fel a buszra, ami elindult velünk hazafelé. A buszon leginkább beszélgettünk, aludtunk vagy filmet néztünk. Kb. 8-kor megálltunk a Mac Donalds-ban vacsorázni. Vacsora után már megállás nélkül utaztunk hazáig.

Mikor megérkeztünk elköszöntünk a tanároktól meg Imre bácsitól és boldogan tértünk haza.

Köszönjük a tanároknak, hogy megszervezték és a szülőknek, hogy velünk jöttek! És Külön köszönjük Imre bácsinak, aki körbevezetett minket Bécsben.

becs3

Related Articles

Free Joomla templates by Ltheme